Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elhadart imáink / 4

Akik szomjazzák imádságainkat, közbenjárást kérnek tőlünk. Tudnunk kell, hogy rengetegen vannak olyan helyzetben, melyben haláluk után a Szeretet hiányától égnek, szenvednek. Ők nem mások, mint mi. Nem sokban, vagy éppen semmiben sem különbözünk tőlük, amikor ellent mondunk, vagy nem élünk az isteni Szeretet és akarat szerint. Mint ahogyan itt a földön, hiányosan, bűnökkel, mulasztásokkal, Istentől elszakadt vágyakkal éljük életünket, úgy Előtte megjelenve sem lesz más kép rólunk. Az Irgalom, bennünk ébreszt lehetőséget arra, hogy fölismerjük ezeket. Jelenlétében, előtte megállva, méltatlanságunkat mi ismerjük föl, mint ahogyan azt is, milyen nagy szükség van imádságokra, közbenjárásokra, szentmise bemutatásokra, engesztelésekre; az odafigyelésre.

Ha látnánk szeretteinket, eltávozásuk után, nem hagynánk őket „magukra” egy bennünk kialakított boldog mennyország mesébe illő képeiben. Az ottani boldogságunknak Ára van. Véráldozat. Isten egyetlen, minden bűnünkre kiterjedő, minden bűnünket érintő Irgalmának Áldozata. Áldozata nagysága, hatalma, és ereje, már itt a Földön el kellene, hogy jusson hozzánk.